Hirdetmény

TISZTELT polgárok!

 

A járási hivatalok kialakításával egyidejűleg az állam továbbra is helyben kívánja biztosítani a kistelepüléseken élő állampolgárok részére az államigazgatási ügyeik kezdeményezésének, illetve egyszerűbb ügyeik elintézésének lehetőségét, melyhez ügysegédi rendszert alakít ki. Cél az ügyfelek lehető legteljesebb körű, helyben történő kiszolgálása, továbbá az érintettek megfelelő tájékoztatása.

 

Az ügysegédek szakmai, informatikai segítséget nyújtanak a kormányhivatal feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben, továbbá tájékoztatást adnak egyéb államigazgatási ügyek intézéséhez.

A leggyakoribb ügykörök lehetnek:

–          közgyógyellátásra való jogosultság megállapítása (alanyi, normatív),

–          időskorúak járadéka,

–          alanyi ápolási díj megállapítása,

–          egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság,

–          közlekedőképesség minősítésének kezdeményezése.

 

A települési ügysegédi rendszer az Önök településén a Közös Önkormányzati Hivatalban  (Nagynyárád, Kossuth L. u 46. alatt) kerül kialakításra.

 

Ügyfélfogadási idő:  minden kedden 8.00 órától 10.00 óráig

 

Az ügysegédek a megadott ügyfélfogadási időn kívül is a lakosság rendelkezésére állnak az alábbi elérhetőségeken:

Gáspár Ágnes 06-69/505-542

Reizinger Jánosné  06-69/505-551

Tisztelettel:                                     Müllerné dr. Juhos Bernadett

                                                                                              járási hivatalvezető

Letölthető dokumentum: Hirdetmény ügysegéd Nagynyárád