Cím: 7784 Nagynyárád, Kossuth L. u. 2.
(Bejárat a Dózsa György utca felőli kapun.)
Nyitva: előzetes bejelentés alapján
Kapcsolat: Kerekes Norbert polgármester
Tel.: + 36 30 140 3810
E-mail: polgarmester@nagynyarad.hu
A belépés díjtalan, adományokat elfogadunk.
Létezik Nagynyárádon, ebben a kis csodálatos baranyai községben egy közel 3000 darabból álló hadtörténeti, hadtechnikai kiállítás. Megálmodója és létrehozója vitéz lovag oroszi Marton György, nyugalmazott mérnök és hadtörténész, Nagynyárád díszpolgára. A kiállítás az ő közel ötven éves modellezői munkáját mutatja be.
Gyuri bácsi így mesélt az életéről:
“…már kiskoromban is csak azok a játékok érdekeltek, melyeket ábra vagy leírás útján magamnak kellett összeállítani. Később a gimnáziumban természetesen elsők közt léptem be a modellező szakkörben és 48-ban már én szerveztem az évi bemutató kiállítást.
Érettségi után szakmát tanultam az akkori politikai helyzet miatt. A szakiskolában rendszeres oktatók hiányában én oktattam a műszaki rajzot. Emlékszem, hogy mennyit kellett egyesekkel kínlódnom, mire megértették, mi a különbség egy tárgy síkban, térbeni vagy perspektívában történő ábrázolása közt!
Katonai szolgálat után Várpalotára kerültem, ahol a művelődési házban a színjátszó csoportnak én terveztem és építettem a díszleteket. Az 56-os események után menekülni kényszerültem, és Belgium fogadott be. Itt aztán olyan csodálatos dolgokat láttam, amelyekről Magyarországon akkor még csak álmodni sem mertünk!
Lakhelyemen nemsokára alapító-elnöke lettem a CMO-nak „Club de Modellisme de l’Ourthe”-nak, majd alapító tagja, és több évig elnöke a belgiumi „International Plastic Modellers Society”-nek, később mint pilóta, a Belga Repülős Szövetségnek. 
Itt találkoztam aztán olyan modellépítőkkel, akik a modellezést igen magas szintre emelték, mivel nem csak a modell megépítése volt a céljuk, hanem annak, történelmi hátterének a tanulmányázása is! Ez aztán rögtön kibővítette az én érdeklődési körömet, és ahogy megismerkedtem más hadtörténészekkel, én is egyre komolyabban kezdtem ezzel foglalkozni.
Felvetődött bennem a gondolat, hogy miért nem lehetne egy teljes gyűjteményt létrehozni, mely bemutatna egy teljes történelmi kort? Így született meg az a kis múzeum, ami most itt Nagynyárádon látható!
Természetesen az első gondolat a témaválasztás. Mivel különösebben a haditechnika érdekelt így a második világháborúra gondoltam, de melyik hadsereget mutassam be?
Végül minden politikai és ideológiai befolyás nélkül arra jöttem rá, hogy a kor legjellemzőbb haditechnikáját pontosan a német hadseregen keresztül tudnám a legkifejezőbben bemutatni, már csak azért is, mert a háború folyamán ez a hadsereg a szovjetektől kezdve az amerikaiig is minden felszerelést zsákmányolt és azt újrahasználta, sőt továbbfejlesztette vagy az elfoglalt gyárakban azt továbbgyártotta és használta!
Érdekes megjegyezni, hogy a németeknek már sokkal hamarabb volt amerikai hadfelszerelése még mielőtt azok partra szálltak volna! Jól tudjuk, hogy a nyugati szövetségesek óriási anyagi támogatással segítették a Szovjetuniót, és így az általuk szállított felszerelés a németek kezére jutott!
És nekiálltam a munkának! Nincs talán nyugaton olyan volt harcszíntér, vagy hadtörténeti múzeum, amit többször meg nem látogattam volna. Tagja lettem számos múzeumi közösségnek és kutatócsoportnak.
És a munka elindult! Szabadidőm nagy részében vagy a kutatással, vagy a makettek építésével, festésével voltam elfoglalva, miközben kis irodám polcain egyre csak fogyott a hely, ott sorakoztak a harckocsik, a repülők, a páncélvonatok és a hadihajók.
Alkalmam volt sokat beszélgetni hadtörténészekkel, és ami még érdekesebb, veteránokkal, akik maguk élték át a háború borzalmait!
Munkámnak erkölcsi jutalma is lett, hiszen a rendszeresen rendezett kiállításokon sorban nyertem munkáimmal diplomákat és serlegeket.
Ahogy haladtam, úgy lassan rádöbbentem, hogy a német mérnökök milyen hatalmas erőket fektettek a haditechnika fejlesztésébe!
Nem csoda, hogy sok mindenben jóval a szövetségesek előtt jártak! Ők voltak a világon az elsők, akik lökhajtásos gépeket gyártottak és alkalmaztak a háború során, nem beszélve számos egyéb technikai újdonságról! Nem is véletlen, hogy 45-ben, mikor elérték a német határt, úgy az amerikaiak, mint a szovjetek, speciális csoportokat állítottak fel, melyeknek az volt a feladatuk, hogy összeszedjék a német mérnököket és találmányaikat, fejlesztéseiket!
Akkor már a XXI –i század haditechnikája ott volt a németek rajzasztalain. Nem sok idő kellett, hogy ott találjuk Koreában, Vietnámban a németek által megtervezett harci felszerelést úgy az amerikaiak, mint a szovjetek oldalán!
És így lett az én kis múzeumomban is, hiszen egymás mellett sorakoztak a német harckocsik mellett az amerikai, vagy az szovjetek által épített és a németek által használt anyag is!
************
Az évek teltek, és a 80-as évektől már rendszeresen kezdtünk haza látogatni! A honvágy egyre erősebben felkeltette bennem a gondolatot, hogy nyugdíjban vonulásakor véglegesen haza költözünk, ha erre lehetőség lesz. Ez a gondolat felvetette természetesen a kis múzeumom sorsának a kérdését is, nem beszélve arról, hogy a Bruxellesi Hadtörténeti Múzeum megkörnyékezett, hogy hagyjam rájuk!
Szerencsére sógorom, Márton András tábornok kapcsolatban hozott a Bólyai Műszaki Katonai Főiskolával, akiknek felajánlottam gyűjteményemet, akik ezt nagy örömmel fogadták és egyúttal hadtörténeti kutatói megbízást is kaptam tőlük.
Így aztán hazaköltözésünkkor a gyűjtemény „véglegesen” a Bólyai Főiskolára került, a hol a Tüzér Tanszéken kapott egy külön helységet, mindenki nagy örömére és megelégedésére!
Azért tettem a véglegest idézőjelbe, mert több év után sajnos az akkori Kormány úgy döntött, hogy felszámolja az Üllői úti kampuszt! Hónapokig hitegettek, hogy majd találnak egy új jó helyet a gyűjtemény számára, de végül közölték, hogy majd dobozolják, és talán, majd ha találnak valamit, akkor majd kihelyezik!
Mivel az ajándékozási feltételem az volt, hogy a gyűjtemény mindig a nagyközönség számára látogatható helyen legyen, és ezt nem tudják biztosítani, ezért úgy határoztam, hogy azt visszavonom! Így a gyűjtemény hónapokig valóban dobozokba került, míg végre Nagynyárád polgármester-asszonya, Szabó Éva, felajánlotta, hogy az ide kerüljön, én boldogan fogadtam el a lehetőséget.
Így is majdnem két évet dolgoztam, hogy a „dobozolás” folyamán keletkezett sok törést kijavítsam.
Az első időkben iskolapadokon és öreg szekrényekbe, a volt iskola egyik termébe került minden elhelyezve, miközben én tovább folytattam a munkát, és az elmúlt évek során még több száz darabbal bővült a gyűjtemény, melyet a Nagynyárád Magyar Német Baráti körnek ajánlottam fel.
Az egyesület elnökasszonya, Zsifkovics Gizi, pályázaton vitrineket nyert, és akkor úgy látszott, hogy végre valóban végleges helyére kerül minden. Sajnos egyrészt a helyiségre másnak lett szüksége, és a Baráti Kör képtelen volt előteremteni az anyagiakat a még hiányzó vitrinek megvásárollásához, így újra költözni kellett, de hova?
Felvettem a kapcsolatot Nagynyárád Önkormányzatával, és az akkori polgármester, Mintál Tibor megígérte, mindent megtesz, hogy a kiállítási anyag Nagynyárádon legyen bemutatva.
Végre elkészült az új helyiség, és az Önkormányzat a hiányzó vitrineket is megvásárolta, így most minden valóban véglegesen új helyre került, ahol végre teljesen elrendezve a nagyközönség részére mindig látogatható lett!
*********
A látogató amellett, hogy megcsodálhat két különleges darabot, PRIEN kapitány U47-es tengeralattjáró makettjét, mellyel 1939-ben, az angolok legnagyobb megdöbbenésére behatolt a Scapa Flow-i bázisra, és látható az világon valaha épített legnagyobb ágyú is, mellyel a németek 1941 Szevasztopol erődjét lőtték szét, meghallgathatja Gyuri bácsi érdekes előadását a II. világháború eseményeiről, hiszen ő maga is aktívan részt vett, mint levente, aki katonai segélyszolgálatos volt, valamint hadtörténeti kutatásainak eredményeiről!
Néhány kép a kiállításból:
