M6 autópálya Bóly-Ivándárda, országhatár közötti szakasz megvalósítása

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
M6 AUTÓPÁLYA BÓLY-IVÁNDÁRDA, ORSZÁGHATÁR KÖZÖTTI SZAKASZ MEGVALÓSÍTÁSA
Tisztelt Lakosság!
A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező S-D 2020 M6 Konzorcium tájékoztatja Önöket, hogy az „M6 autópálya Bóly-Ivándárda közötti szakasz megvalósítása a 192+200 – 212+139 km szelvények között” megnevezésű beruházás kapcsán – a koronavírus járvány miatt bevezetett jogszabályokra tekintettel – a témában személyes részvétellel járó lakossági fórumra nem kerülhet sor, ezért kérdéseiket a tájékoztató végén feltüntetett elérhetőségek valamelyikén tudják feltenni. A kivitelezési munkálatokat az S-D 2020 M6 Konzorcium (STRABAG Építő Korlátolt Felelősségű Társaság, Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság) végzi. A nettó 88.682.824.000 forint értékű fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg.
A 2021 tavaszán kezdődő építkezés várhatóan 2024. januárban fejeződik be.
Projekt bemutatása
Az M6 autópálya Bóly-Ivándárda közötti szakasz engedélyezési terveit 2018 júniusában nyújtották be az érintett hatóságokhoz útépítési és hídépítési engedélyezési eljárások lefolytatására. A hatóságok az eljárások lefolytatását követően az építési engedélyeket megadták.
A beruházás keretében megvalósuló létesítmények:
• 3 külön szintű forgalmi csomópont
▪ M6–M60 elválási csomópont
▪ Bóly Keleti csomópont
▪ Villányi csomópont
• Komplex pihenőhely Nagynyárád
Komplex ellenőrző hely Ivándárda
Mérnökségi telep (Babarc) építése, az építési engedély beszerzése és kiviteli terv készítése
16 műtárgy, amelyből egy a Mohács-Villány vasútvonalon épül meg
Keresztező közművek kiváltása

Főbb adatok
A kivitelezés során 2 250 000 m3 földet és szemcsés anyagot fognak megmozgatni és beépíteni.
A pályaszerkezet építéséhez 124 000 m3 beton burkolat alapot és 384 500 tonna aszfaltot használnak majd fel.
Kiemelt cél, hogy a nagytömegű szállítások elkerüljék a lakott területeket, a pálya építése főként országos közutak és földutak használatával zajlik majd. A beszállítással érintett útszakaszokat az üzemeltető – Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel – egyeztetve a kivitelező konzorcium a munkálatok ideje alatt folyamatosan karbantartja.
A nagytömegű beszállítást a Bóly-Töttös közötti útszakaszon végzik majd várhatóan 2021. áprilistól – 2022. augusztusig. A földmunka anyagait a pálya nyomvonalában szállítják, illetve a nyomvonal közelében található földutakat használják majd.
Várhatóan 2022-ben a Mohács-Villány vasútvonalon tervezett híd építési munkálatai miatt a vasúti közlekedésben több alkalommal korlátozásokra kell számítani.
A projekttel kapcsolatos kérdéseiket, javaslataikat, kérjük, a beruházással érintett települések honlapjain megjelenő tájékoztatást követő 15 napon belül küldjék meg részünkre az alábbi elérhetőségek valamelyikére.
A kérdések és az azokra adott válaszok a tájékoztató közzétételétől számított 30 napon belül kerülnek fel a honlapokra, összesített formában.
A kivitelezés ideje alatt felmerülő kérdések esetén a kivitelező az alábbi elérhetőségen keresztül, az írásban benyújtott megkeresésekre nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek.
Kapcsolat:
S-D 2020 M6 Konzorcium
Levelezési cím: 7754. Bóly, Rákóczi F. u. 7/a.
Elektronikus levelezési cím: m6@strabag.com
További információ: www.facebook.com/nifzrt és www.nif.hu oldalakon
2022.02.24.