Tisztelt Választópolgárok!
A 2014. április 6-i országgyűlési választásokkal kapcsolatosan az alábbiakra hívom fel figyelmüket.
Szavazni csak érvényes személyi igazolvány felmutatásával lehet. A személyi igazolvány helyett elfogadható még: érvényes útlevél vagy érvényes vezetői engedély, de bármelyiket is hozzák magukkal a három közül, mindenképpen szükséges hozzá még a lakcímkártya is! Csak a két okmány együttes felmutatása jogosít szavazásra.
Kérem, ellenőrizzék okmányaik érvényességét, mert még néhány napjuk rendelkezésre áll, hogy lejárt okmányaikat pótolják az okmányirodákban.
A Szavazatszámláló Bizottságnak mindenkitől el kell kérnie a fenti két okmányt, akkor is, ha már évtizedek óta ismerik a választópolgárt, mert ezt követeli meg a választási törvény! Kérem, ne tekintsék tolakodásnak, ha a bizottság ragaszkodik a törvényben leírtakhoz, mert ha nem tartják be a szabályokat, akkor azt kockáztatják, hogy megismételtetik a szavazást az adott körzetben. Köszönöm megértésüket!
Átjelentkezés: Ha nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni, kérelmet kell benyújtaniuk a lakóhelyük szerinti Helyi Választási Irodához (HVI), mely kérelemnek legkésőbb a szavazást megelőző második napon meg kell érkeznie a HVI-hez.
Mozgóurna: Egészségi állapotuk miatt az érintettek 2014. április 4-én 16.00 óráig kérhetnek mozgóurnát a HVI-től, ill. a szavazás napján is 15.00 óráig, ekkor már a Szavazatszámláló Bizottságtól.
Nemzetiségi listára szavazás: Azok a választópolgárok, akik a regisztráció során kérték a nemzetiségi névjegyzékbe vételt, a nemzetiségi országos listára is szavazhatnak, viszont pártlistára nem! Ennek módosítására még van lehetőség 2014. április 4-én 16.00 óráig a HVI-nél.
Zimmermann-né dr. Kovács Anikó s. k.
Helyi Választási Iroda Vezetője